Már ennyi ideje tart a fogyim....ennek megkoronázásaként ma hárman is megjegyezték, hogy milyen látványosan fogytam. Igaz, mindannyian régen nem láttak már, így nekik nem csak ez a közel 6 kiló minusz tünhetett fel, hanem már az előző átalakulás is. De a lényeg, hogy jól esett.
Reggel 95,9 kg voltam, egymás után háromszor is ugyanennyit mutatott a mérleg.-) Igaz tegnap nem is nagyon ettem, estére meg olyan migrénem volt (már megint) hogy a vacsit is kihagytam. Reggelre pedig női problémáim adódtak:-)) Máskor ilyenkor falási rohamaim vannak, de ma is elég kómásan éreztem magam, leaglább egy előnye van: keveset ettem. Ha pasi időben hazaér, akkor összeszedem magam és elvonulok kardiózni, ez most lelkileg is jól esne.
Tegnap beszélgettünk az új nődokimmal a terhesség alatti hízásról, fogyásról, és sajnálatát fejezte ki, hogy a terhesség alatt nagyrészt hormonálisan felszedett kilóktól a legeslegnehezebb megszabadulni, valószínű ezért nem tudtam egy év alatt jelentősebbet fogyni ( és persze emiatt mindig feladtam) talán csak most lett kész a szervezetem arra, hogy ismét a régi testben éljen.
Miközben gépelek, hallom atévében, hogy megint kiraboltak egy bankot, basszus, már minden napra jut egy??Az az egyik parám (van sok) hogy egyszer a gyerekkel bent leszek egy bankban, amikor épp kirabolják.....biztos beelfogynék a sokkba...:-)
Ti írtátok...